2014. január 19., vasárnap

Agyunkra megy a glutén



A glutén egészségkárosító hatása többek között a búza agyonnemesítésének is köszönhetően, ma már az egész emberiség egyetemes problémája.  Idegrendszert károsító hatásáról keveset hallani, pedig a glutén mint exorfin különösen aktív az agyi szövetekben, Erre már az 1970-es évek elején fény derült, amikor Dr. F. C. Dohan a glutén érzékenységgel és a skizofréniával kapcsolatos kutatásai során felhívta a figyelmet arra, hogy a súlyos elmebetegség kialakulása a gluténra, vagy az abból származó peptidekre vezethető vissza. 
Exorfinok az élelmiszerekben lévő fehérjék emésztése során keletkeznek, szerkezetük nagyban hasonlít az endorfinokéhoz. Az endorfinok az agyban termelődnek, belső fájdalomcsillapítóként hatnak és javítják a közérzetet. Endorfin szabadul fel pl. séta, kocogás, szerelmi együttlét, nevetés, zenehallgatás, meditáció közben és napfény hatására.  Az alkohol és a drogok is adnak átmeneti enyhülést a kimerített endorfinszintnek, de ezek már függőséget okoznak.
Az élelmi exorfinok számos vizsgálat szerint az endorfinokhoz hasonlóan szintén javítják a közérzetet és a hangulatot. Több ilyen típusú az endorfinhoz hasonló élelmiszer eredetű exorfint azonosítottak már, (búza, tej, kukorica, stb.) Valószínűleg az exorfinok lehetnek annak a jelenségnek az okai, hogy az allergiások jelentős mértékben függővé válnak arra az élelmiszerre, melyre allergiások és komoly megvonási tünetek jelentkezhetnek amikor elhagyják kedvenceiket ahogy ez a drogosoknál is látható.  A „meghalok egy kis kenyérért” érzés is ide tartozik. A glutén egy olyan fehérje mely a gabonákban található,(búza, árpa, zab, rozs) s melynek le kellene bomlania, hogy a szervezet hasznosítani tudja, de enzimhiány, vagy helytelen működés esetén ez nem történik meg.  A problémát a gluténén egyik összetevője a gliadin váltja ki, mely a búzában található. Emellett a rozs (secalin), az árpa (hordein), és zab (avenin) hasonló fehérjéi is fokozzák a gyulladást az arra érzékeny betegeknél.


2014. január 7., kedd

Dr. Jozef Jonáš munkássága


Dr. Jozef Jonáš 1945- ben született Csehországban. A természetgyógyászat modern irányzatának csehországi alapítója és képviselője. Végzettségét tekintve pszichiáter, de természetgyógyászattal már 30 éve foglalkozik. Számos egyéb területen szerzett képesítést, nemcsak a pszichoterápia, a pszichoanalízis, a szexológia, és a bírósági pszichológia, hanem a kínai és más alternatív gyógyászati módszerek szakértője. Szakterületei közé tartozik az akupunktúra, az elektroakupunktura, a Vega –funkcionális diagnosztika, a biorezonancia, a makrobiotika, a homeopátia, a shiatsu, végül, de nem utolsó sorban a manuális gyógyászat. 

Napjainkban az Egésztestes Orvoslás Intézetének vezető főorvosa Prágában.  A „Gyakorlati méregtelenítés” c. könyv (tankönyv) szerzője és a JOALIS információs cseppek megalkotója, mely sok év kutatómunkájának az eredménye. A világon egyedülálló a „szervezet irányított és ellenőrzött méregtelenítése” néven ismert JOALIS módszer kidolgozója, mely a kínai gyógyászat öt elem tanára épül. Lényege, hogy nem a tüneteket kezeli, hanem a kiváltó okot keresi, a problémák gyökerét tárja fel az egészség helyreállításának érdekében. A kínai öt elem tanban szereplő szervcsoportok közötti kölcsönhatásokat egyedülálló módon az idegrendszerrel kiegészítve tárgyalja.

Munkásságának különlegessége, hogy a diagnosztikában és a gyógyításban egyedülállóan ötvözi a nyugati orvoslást a kínai akupunktúrával, valamint a homeopátiával. A JOALIS termékcsalád Csehországban Jonáš doktor szülőhazájában hatalmas népszerűségnek örvend, de a világ számos országában is nagy sikerrel alkalmazzák. Csak remélni lehet, hogy nálunk is egyre többen megismerik, kipróbálják és élvezik majd jótékony hatását.


Bejelentkezés állapotfelmérésre, 
információs méregtelenítésre hétköznap 10 és 12 óra között:
Tel.: 06 - 30 - 474 - 0408

2014. január 5., vasárnap

Bioinformációs állapotfelmérés - Személyreszóló táplálkozási ajánlások


A szervekben felszaporodott élő és élettelen toxinok, fertőzési gócok pontos meghatározása a biorezonancia elvén működő Voll féle készülékkel történik, melynek Salvia mérőműszer a neve. Segítségével egyszerűen és gyorsan feltérképezhető a szervezet toxinterheltsége.

Az állapotfelmérés során a főbb szervek és terhelői kerülnek bemérésre, ezután a JOALIS cseppekkel - rezonátorokkal történő személyre szóló terápia veszi kezdetét, mindig négy-öt üveg, ill. információs készítmény kiválasztásával, melyek két hónapra elegendőek. Ezt követően a kontrollmérések eredményei alapján, ha szükséges, folytatható a kezelés.

Dr. Josef Jonás által kidolgozott JOALIS terápia a kínai gyógyászat öt elem tanára épül, a kínai pentagram törvényszerűségeinek megfelelően. A terápia időtartama változó, ezt az illető kora és problémáinak sokoldalúsága határozza meg, hiszen minél hosszabb ideje áll fenn a terheltség és minél bonyolultabb kórképet mutat valaki, annál több időre van szüksége a szervezetének, hogy megszabaduljon a felhalmozódott toxinterhelőktől. 

A műszeres mérések nagy előnye, hogy már akkor jelzik a testben lévő problémákat, amikor még azok komoly panaszt nem okoznak, szemben az orvos diagnosztikai módszerekkel, melyek általában csak a toxinlerakódások nagyobb mértékénél mutatják ki a betegséget vagy a szervkárosodást, lehet, hogy évekkel, évtizedekkel az első tünetek felbukkanása után. Ezért a műszeres mérés kifejezetten ajánlható azoknak, akik rendszeresen tájékozódni szeretnének egészségügyi állapotukról, de fontos azok számára is, akiknek bizonytalan panaszaik vannak, s azok okát más módszerekkel nem sikerült megtalálni.  A már diagnosztizált krónikus betegségek gyorsabb gyógyulása érdekében, a személyre szóló irányított és ellenőrzött méregtelenítés szintén nagy segítség.

Az állapotfelmérés szinte mindenkinek ajánlott, de gyermeket tervező leendő anyáknak fogamzás előtt legalább hat hónappal különösen fontos a szervezet méregtelenítése, mert az anya szervezetében található valamennyi méregterhelés átterjedhet a gyermekre. A toxikus anyagok a méhlepényen átjutva képesek akár a magzat genetikai állományának a megváltoztatására is. Ez az oka annak, hogy a ma születettek között egyre több a sérült, allergiás és szívbeteg gyermek.

Ahogy testünk és környezetünk tisztaságára ügyelünk, úgy kellene odafigyelnünk belső szerveink tisztaságára is, hogy sokáig megőrizhessük kiváló fizikai és pszichikai kondíciónkat.

A Voll fejlesztésű SALVIA mérőműszer segítségével feltérképezhető és a JOALIS gyógynövény alapú, információs cseppek segítségével kivezethetők a szervezetből:

Fertőzési gócok
Anyagcsere toxinok pl. növényi eredetű ferhérjék (glutén), 
állati eredetű fehérjék kazein (tejfehérje) stb.
Gombák és anyagcsere toxinjai pl. candida, penészgombák, stb
Vírusok pl.Herpesz,(EBV, CMV) HPV, stb
Kórokozók és toxinjai baktériumok, paraziták
Pszichés terhelők szorongás, stressz,  félelmek, depresszió, agresszió
Nehézfémek pl. alumínium, ólom, higany, nikkel,kadmium, stb.
Gyógyszer pl. antibiotikum és oltóanyag maradványok
Állati fertőzések pl. kullancs (Borrelia), egyéb társfertőzések
Növényvédő szerek és vegyi anyagok
Drogok, nikotin maradványok
Radioaktiv terhelés, elektroszmog
Oltási maradványok 


Az információs cseppek az alábbi problémáknál hatékonyak:

•Allergia, krónikus asztma, szénanátha, krónikus légúti fertőzések
•Nehézfém terheltség, gyógyszerterheltség, vegyianyag-terheltség stb.
•Reuma, köszvény, csont és ízületi panaszok
•Emésztőrendszeri problémák, a bélflóra egyensúlyának felborulása - IBS
•Anyagcserezavarok, cukorbetegség, felszívódási problémák
•Candidiázis
•Glutén, kazein(tejfehérje) terheltség
•Menstruációs zavarok, PMS, vérzési rendellenességek, stb, prosztata bántalmak
•Pajzsmirigy problémák, egyéb hormonális zavarok
•Bőrpanaszok: ekcéma, herpesz, pikkelysömör, csalánkiütés, egyéb kiütések
•Szív és érrendszeri problémák, keringési zavar, vese- és hólyagpanaszok
•Idegrendszeri túlterheltség, alvászavarok, depresszió, labilis kedélyállapot, fejfájás, pánikállapot, stressz, stb.
-Lyme kór - borrelia fertőzés
•Dohányzás következtében lerakódott toxinok
-Oltások következtében lerakódott toxinok

Fontos: Az információs készítmények prevencióra, ill. hosszú ideje fennálló krónikus problémák felszámolásában jelenthet segítséget, de nem helyettesíti az orvosi ellátást. Nem diagnózist állítunk fel, kizárólag a testben felszaporodott toxinterhelőket mérjük. A JOALIS preparátumok OÉTI engedéllyel rendelkeznek. Forgalmazó: Szodoray Egészségnevelő Kft.

Tóbiás Irén
candidainfo.hu
joalisterapia.hu

Bejelentkezés állapotfelmérésre, 
információs méregtelenítésre hétköznap 10 és 12 óra között:
Tel.: 06 - 30 - 474 - 0408

A Joalis készítmények működési mechanizmusa, alkalmazása


A JOALS információs cseppek a homeopátia elvén működő rezonátorok, de annál szélesebb spektrumon fejtik ki hatásukat. Növényi kivonatot, vitaminokat tartalmazó szeszes alapú készítmények melybe holografikus információkat kódoltak un. HDT-x technológiai eljárással. Agyunk elemzi a hologramba rejtett információkat és utasítást ad immunrendszerünk fokozottabb működésére. Miközben holografikus Információval látják el a szervezetet, nem adnak hozzá semmit és a szervezettől nem vesznek el semmit, csupán „emlékeztetik az immunrendszert arra, hogy mi a feladata”. A konkrét méreg felismerése után fokozódik az immunaktivitás, hogy a toxikus anyagok távozhassanak a szervezetből. Az információs készítmények aktiválják a test méregtelenítő folyamatait és természetes gyógyulását

Egy komplex készítményben több száz toxinról és fertőzésről szóló információ is lehet. A készítmények nagy előnye, hogy nem jelentenek drasztikus beavatkozást a szervezet számára, ugyanis az immunrendszerrel összhangban fejtik ki hatásukat. Táplálék kiegészítőként használatosak, nincs semmiféle negatív hatásuk a szervezetre. Kombinálhatóak gyógyszerekkel és egyéb készítményekkel minimum fél óra eltéréssel.

Az első héten naponta 1x reggel, vagy este, a második héttől 2x reggel és este ajánlott szedni. Műanyag kanálra vagy közvetlenül a szánkba csepegtethetünk üvegenként 5-10  cseppet. Fémmel nem érintkezhet. Ha a szánkba csepegtetünk közvetlenül, arra vigyázni kell, hogy se a nyelvhez, se a szájhoz ne érjen hozzá az üveg. Nem kell lenyelni, meg kell várni amíg a nyálkahártyán keresztül felszívódik. Egy - két perc elteltével jöhet a következő üveg, szintén 5-10 csepp – és így tovább. Az első készítmény bevétele előtt és az utolsó készítmény bevétele után 20 percig ne együnk és igyunk semmit a jobb felszívódás érdekében. A toxinok ürülését segíti a napközben elfogyasztott bőséges folyadék (1,5-2 l. tiszta víz). Gyermekeknél bőrbe masszírozva alkalmazható.

Fontos:  1. az üvegeket ne tároljuk mobiltelefon, tv, számítógép, mikro, távirányító közelében
                 2. hőtől napsugárzástól védjük
                 3. kerüljük a mentolos rágót és fogkrémet
               4. ajánlatos homeopátiás fogkrém használata, vagy legalább egy óra teljen el a fogmosás, vagy a rágózás és a cseppek bevétele között.

Méregtelenítési tünetek: Mint minden méregtelenítési eljárásnál itt is előfordulhatnak méregtelenítési tünetek ( fejfájás,vizelet/széklet megváltozása, pattanások izzadás, ízületi fájdalom, csipásodás, nőknél hüvelyváladék, fáradtság.) Ezek, ha egyáltalán előfordulnak, néhány nap után megszűnnek. Amennyiben mégis zavaróak, mérsékeljük egyéni érzékenységnek megfelelően a cseppek számát. A tünetek elkerülhetőek megfelelő mennyiségű folyadék bevitele mellett- ez napi 1,5-2l. tiszta vizet jelent, továbbá aktív testmozgással.

Tóbiás Irén
candidainfo.hu
joalisterapia.hu

Bejelentkezés állapotfelmérésre, 
információs méregtelenítésre hétköznap 10 és 12 óra között:
Tel.: 06 - 30 - 474 - 0408