2018. január 10., szerda

Ha törődsz az agyaddal, az agyad is törődik veled - A depresszió ördögi köre


Régebben a depresszióval foglalkozó ideggyógyászok az agy emocionális területére összpontosítottak, nevezetesen a limbikus rendszerre, az amygdalára és más, alacsonyabb agyi struktúrákra. A homloklebenyt az agy, elemző, irányító-ellenőrző központjának tekintették, az emóciókban betöltött jelentős szerep nélkül. Az 1990-es években és napjainkban ez az értelmezés kezdett megváltozni, amint a kutatók felismerték, hogy az agy homloklebenye nem csupán ellenőrző központ, hanem ennél sokkal több. Nagy szerepe van emocionális állapotunkban, érzelmi életünk alakulásában, kulcsfontosságú szerepe van a depresszió kialakulásában.

Ha kevés vér jut a homloklebenyhez

Bizonyított tény, hogy minden depressziós beteg egyik fő jellemzője, a háttérben meghúzódó októl függetlenül – a homloklebeny vérellátásának és aktivitásának jelentős csökkenése. A csökkent aktivitás a homloklebeny legelső részében jelentkezik. Ezt hívják prefrontális kéregnek, mely az agykéreg (neocortex) homloklebenyi része. Ez az agyi terület valóban az agy irányító központja, de még ennél is több. Nem olyan régen derült ki, hogy ez a viselkedés, magatartástervezés, emocionális ellenőrzés, irányítás, öntudat és önállóság helye: egész lényünk ellenőrző központja. A többi agyterület összehangolt működését irányító prefrontális kéreg érettségétől függ az indulatkezelés, a rugalmas alkalmazkodás, a kiegyensúlyozott ítéletalkotás, az előrelátás, a morális szempontokat is mérlegelő döntéshozatal, az önreflexió, az empátiás és az intuitív készség is. Néhány tudós úgy hivatkozik a homloklebenyre, mint az agy „koronájára”. A vizsgálatok szerint ez az úgynevezett korona, életfontosságú funkciók sokaságát végzi. 

A homloklebeny egészsége meghatározza jellemünket és életminőségünket

Több egészségügyi kutatás meggyőzően bemutatta a homloklebeny életbevágóan fontos szerepét jellemünk meghatározásában. A károsodott homloklebeny megromlott jellemet von maga után. Az önuralom, hitelesség, megbízhatóság, komoly olvasmányok, elvont gondolkodás és az emberek közötti kapcsolatok, mind összetett tevékenységek, amelyek a jól működő homloklebenytől függenek. Egy nőtől, mielőtt homloklebeny-eltávolító műtéten esett volna át, megkérdezték: „Mit tenne, ha elvesztené azt az órát, amit kölcsönkapott?” Azt felelte: „Ki kellene fizetnem az órát, vagy vennem kellene egy másikat, és vissza kellene adnom.” A műtét utáni felépülést követően ismét feltették neki ugyanazt a kérdést. Ekkor így válaszolt: „Kölcsön kellene kérnem egy másik órát.”

A baleset vagy sebészeti beavatkozás miatt bekövetkező homloklebeny károsodáson kívül, a homloklebeny sérülése egészségtelen életvitelünkből is eredhet. A károsodás legáltalánosabb okai ma nem a sebészeti beavatkozások, alkalmi sérülések vagy más traumák. A megromlott homloklebeny funkció egyik fő oka a káros életmódbeli szokásokban keresendő.

A depresszió oka

Létfontosságú, hogy felismerjük: a depresszió a homloklebenyben gyökerezik, amely sokféle módon károsodhat. Sok dédelgetett szokásunk nyújthat rövid távú örömöket, miközben csendben megfoszt bennünket attól, ami felbecsülhetetlen érték: homloklebenyünk megfelelő működésétől. Amikor agyunk legmagasabb rendű része károsodik, ez nemcsak az érzelmi stabilitásunkra hat hanem arra, akik valójában vagyunk.

Az életmód és a táplálkozás homloklebenyünkre gyakorolt hatásai jóval fontosabbak a szívbetegségre, rákra, csontritkulásra, veseelégtelenségre és az összes többi degeneratív betegségre gyakorolt együttes hatásainál. Fontos, hogy figyeljünk agyunk védelmére, mert ez határozza meg életünk minőségét. Az életmódbeli választások, amelyek védik a homloklebeny egészségét, megkönnyítik számunkra, hogy helyes döntéseket hozzunk. Ez azt jelenti, hogy amíg egészségesebb döntéseket hozunk, a homloklebenyünk teljesítménye is javul és még könnyebbé teszi az életmód változtatásokat.

Akaraterő

Talán egyetlen homloklebeny-funkció sem olyan létfontosságú, ami könnyebbé teszi az életmód-változtatásokat, mint az akarat ereje. Az akaraterő talán nem tűnik a legfontosabbnak mindennapi életünkben, de valójában nélkülözhetetlen. A homloklebeny létfontosságú funkciója az akarat, és amit mi akaraterőnek hívunk, annak székhelye a homloklebenyben van. Sok ember a gyenge akaratereje miatt halt meg. Nem azokról beszélek, akik elvesztették élni akarásukat, hanem annak a sok ezer embernek az esetére utalok, akik azért haltak meg, mert úgy érezték, nincs akaraterejük ahhoz, hogy változtassanak életmódjukon, mielőtt túl késő lenne.

Ma ezrek és ezrek szenvednek és fekszenek halálos ágyukon az akaraterő hiánya miatt. Cukorbetegek haldokolnak utolsó stádiumú szívbetegségben és vesebetegségben, de szenvedésük oka tulajdonképpen az akaraterő hiánya. Nem mozogtak, nem ellenőrizték és nem uralták a vércukorszintjüket. Dohányosok várják a halált rák és szívbetegség miatt, mert nem volt akaraterejük, hogy szakítsanak a szokással. Sokan kaptak agyvérzést a magas vérnyomás miatt, mert nem volt akaraterejük ellenőrzés alatt tartani a vérnyomásukat. Aggodalomra ad okot, hogy az életet megváltoztató fontos lehetőségek sok ember életében nem tudnak megvalósulni az akaraterő hiánya miatt.


A károsodott homloklebeny és a gyenge akaraterő

Talán ez az, amiért a depresszió ilyen gyakran jelent ördögi kört. A betegség előrehaladása az agynak éppen azt a részét rombolja, amelynek igen aktívnak kellene lennie az értelmet gyógyító választásokban - a homloklebenyt. Az akaraterővel szoros kapcsolatban van az a képességünk, hogy észrevegyük a létfontosságú kérdéseket, amelyek győzelmet jelenthetnek valamilyen nehéz helyzetben. Ha nem látjuk világosan ezeket a helyzeteket, akkor valószínűleg nem ismerjük fel, hogy szükség van az akaraterőnk gyakorlására, amellyel felülkerekedhetünk a kihíváson.

Ennek szemléltetésére álljon itt A. R. Luria orosz tudós kutatási eredménye. Luria megállapította, hogy akiknek a homloklebenye normálisan működik, azoknak megvan a képességük, hogy gyors következtetéseket vonjanak le bizonyos képek jelentéséről. A homloklebeny-károsodást szenvedett emberek is pontosan le tudják írni a kép részleteit, de rendszerint nem látják meg, nem veszik észre a „nagy képet”, a részletek mögött meghúzódó tágabb értelmet. Erre szoktuk azt mondani, hogy „nem látja a fától az erdőt”. Ez pedig, igen lényeges az életmód-változtatás szempontjából. A meglátás és megértés hiányosságai miatt nem vesszük észre, hogy az életmód kulcsfogalmai mennyire vonatkoznak a mi életünkre. Az akaraterő hiánya másrészt hajlamossá tesz minket a kudarcra még azokon a területeken is, ahol világosan felismerjük, milyen problémánk van. Röviden, a meglátás és az akarat homloklebeny-ikerfunkciója elengedhetetlen a sikeres életmód változtatáshoz. Sajnos lehetséges, hogy akik kedélybetegek vagy a homloklebenyük károsodást szenvedett, alábecsülik az egyes változtatások fontosságát. S még ha fel is ismerik, hogy életmód-változásra van szükségük, küszködő homloklebenyük talán azt sugallja nekik, hogy erőtlenek az efféle változások véghezviteléhez.

Megdöbbentő, hogy sok mentális egészségügyi szakember nincs tudatában, hogy pácienseik jelenlegi életmódbeli szokásai hozzájárulhatnak pszichológiai betegségeikhez. A szokásos kezelések, például gyógyszerek, pszichológiai tanácsadás, viselkedésterápia, népszerűek és néha jótékonyak lehetnek a depresszió kezelésének különböző állomásain. De ha azok, akik szükségét érzik a tanácsnak, elfogadnának és gyakorolnának egy igazán egészséges életmódot, amely többek között kiterjed a megfelelő táplálkozásra, mozgásra, meditációra, relaxációra, a rögzült negatív érzelmek feloldására, az agy, az idegrendszer és egyéb kapcsolódó szervek méreganyagoktól (pl. nehézfémek, vegyi anyagok, anyagcsere toxinok) való megtisztítására, rövidebb időn belül észlelhetnék mentális egészségük javulását.
Forrás felhasználás: dr. Neil Nedley Kivezető út a depresszióból című könyve

Szelíden az egészségért.
Depresszió, félelem, pánik, szorongás, kezelése Joalis gyógynövény alapú specifikus, érzelmi karakterisztikával is rendelkező, gyógynövény alapú információs cseppekkel, melyek segítenek a mentális kiegyensúlyozottság, a lelki béke és stabilitás megteremtésének útján.
A negatív érzelmek kialakulására hatással vannak a különböző szervekben, de legfőképpen az idegrendszerben megbúvó fertőzési gócok. A joalis készítmények segítségével eltávolíthatjuk és kialakíthatjuk az érzelmi egyensúly és dinamizmus előfeltételeit.

Személyre szóló táplálkozási ajánlások.


Tóbiás Irén

Bejelentkezés állapotfelmérésre, információs méregtelenítésre hétköznap 10 és 12 óra között. Tel.: 06-30-474-0408